12/05/2016

Szabó Ajándék: Egyedül nem megy!

Ki ne élte volna meg a csalódást, amit egy családtag, barát, barátnő, szerelem vagy ismerős okozhat? Minél közelebb állt, minél jobban szerettük őt, annál jobban fáj az ilyesmi. Azt hiszem, ilyenkor mindig megrendül a bizalmunk, és magányra törekszünk. Megfogadjuk, hogy többet nem kerülünk ilyen helyzetbe és mindent megteszünk, hogy ez ne történhessen meg velünk még egyszer.

Aztán tudatosan és következetesen magányosak leszünk. A lelki sebekből fakadó vér felszikkad, bevarosodik, míg végül emlékeztetőül csak egy alig látható forradás marad. A magány aszfaltszínűségét pedig a forradást okozó esemény nem enyhíti meg. Nevetés és szeretet elkerülhetetlenül kell az életünkbe, velük minden tragédia feldolgozható, és nélkülük mindennél kegyetlenebbül szenvedünk. Emlékek nélkül lenni, nem gondolni semmire, ilyen az egyedül töltött élet. Amikor felsóhajtasz egy szép pillanatban, hogy de jó lenne most valakivel megosztani mindezt.

Én is vesztettem el barátokat, társakat, de vagyok olyan szerencsés, hogy az igazán fontos barátok megmaradtak az életemben és a fontos pillanatokban társaim is lehettek. Szerelmek is múltak el az életemben úgy, hogy azt hittem többé nem állok fel belőlük. Családtagok is hagytak már sorsomra, nem is akármilyen körülmények között. Vadidegenek is károsítottak meg nem egyszer olyan keservesen, hogy nem hittem, hogy képes leszek tovább küzdeni.

De az élet erősebb. Végül csak feladjuk a magányra tett fogadalmainkat, és feladjuk aszkéta hitünket. A magányos kalózhajó végre készen áll zsákmányolni egy új emberi kapcsolatot. A magány védőburka nem ad végleges megoldást lelkünknek. A társas lét igenis emberi vonás. És akkor megtapasztalja az ember, hogy milyen csodálatos közösségben tevékenykedni, olyan hasznos tagja lenni egy csoportnak, akit megbecsülnek, akire számítanak, amikor nem a szégyen és a kibeszélés, hanem a közös megélés a fontos. Amikor egy problémával való megküzdés közben segítséget kapsz nem várt helyekről is. Irigyek és megvetők helyett társakat kapsz és a terheid máris örömtelibb elviselése vár rád.
Most épp van lehetőségem átélni, megtapasztalni, hogy mit jelent, ha mindenki egy irányba húzza a szekeret, és el kell mondanom, hogy ennél fantasztikusabb érzést nem igazán lehet megélni. Szebb, mint a legszebb szerelem egy csillagos nyári estén.

Az adventi időszak különös időszak, és ettől olyan szép. Végiggondoljuk, hogy kinek akarunk ajándékot adni, kik olyan fontosak, hogy kapjanak egy plüsskrokodilt tőlünk, vagy épp csak egy csillámpóni szárnyán szálló smst. Értékeljük, hogy mennyire szeretünk és milyen mértékben. Nem az a fontos, hogy mit adunk, hanem az, hogy szeressünk és ezt kifejezzük. Talán a legfontosabbaknak tudjuk ezt a legkevésbé megmutatni.

A karácsonyi hangulatban, a meghitt karácsonyfánkat felállíthatjuk, a sütinket és a menünket megsüthetjük, az összes reszkessetek betörők részt megnézhetjük, de abban mind egyet értünk, hogy ez nem az igazi. Ha nincs olyan, akire legalább ilyenkor örömteli szívvel gondolunk, vagy akit felhívhatunk mézédes csacsogásra, esetleg olyan, aki ott nevet, vagy zajong mellettünk, na, akkor nincs igazán értelme az ünnepnek és úgy az egésznek sem, amit életnek nevezünk.

Bizony: szeretni és élni… ez a két dolog, ami egyedül nem megy. 

Ajánlom, nézzetek be Ajándékhoz, az Angyali lecke irodalmi oldalra is!