7/30/2017

Nekem a Balaton a riviéra - Balatonfenyves, 2017


Júliusban megejtettük a szokásos éves fenyvesi derbit. A következő sorokban beszámolok az élményeinkről. Nézd meg a nyaraláson készült fényképeket és videókat! 
Vasárnap délelőtt szerencsésen megérkeztünk. Az elmúlt 10 évvel ellentétben, idén egész hétre jó időt mondtak, így reményekkel telve indultunk neki ennek a hét napnak. Nem csalódtunk... legalábbis, ami az időjárást illeti.
A "nyaralás" számomra annyi volt, hogy ahogyan otthon is, rendeztem a gyerekeimet, csak még pluszban három felnőtt után is pakoltam és mosogattam (a férjem nincs benne a három főben ☺). Na jó, azért ennyire nem volt kritikus, nem panaszkodom, de mégis így volt.
Szerencsére az idő megengedte, hogy minden nap fürödjünk, amit meg is tettünk. Azonban (legalábbis számomra) a balatoni nyaralásoknak van két másik aspektusa, amelynek minősége ér annyit, mint a strandé.
Apropó strand. Akkor most egy kis kitérő. Imádom a fenyvesi strandot, de idén olyat láttunk, amire nem szívesen emlékszem vissza. A képek és a videó önmagáért beszél.




Vissza a témához. Tehát mi is az a két dolog? Természetesen a bazárok és a büfék/éttermek. Imádok bazározni. Nem feltétlenül vásárolni, csak nézegelődni. Akár minden nap megnézni mindet. Ez Balatonfenyvesen nem nehéz, mert nem sok van. A beszerzett holmikról hamarosan érkezik egy Balatonfenyves haul bejegyzés.
Most következzék a kényes terület: büfék/éttermek. Mint egy előbbi bejegyzésemben már leírtam, mi mindig a Naphal Büfében ebédelünk és vacsorázunk. Idén egy nap kivételt tettünk (sajnos). Mielőtt elmesélem, említést kell tennem egy eseményről, amely ezt a bizonyos napot megelőzte. Mielőtt erről a sajnálatos eseményről beszámolok, meg kell említenem egy eseményt, amely az előző napon történt velünk. Keresztlányommal átmentünk a Gomba Cafe és Pizzériába.


Miután leültünk egy asztalhoz, megnézegettük az itallapot. Jómagam tudtam előre, hogy iszom egy kávét, de választottam hozzá egy limonádét is. Miután 20 perce ott ültünk a majdnem üres étteremben, ahol a pultnál három pincér álldogált, a keresztlányom elkezdte őket bámulni, mire jónéhány perc után méltóztattak odafáradni. Kikértük az italokat, meg is kaptuk, finom volt, semmi probléma nem volt vele.

Hanem, miután megittuk, és jelentőségteljesen fizetni akaró pozícióba helyeztük magunkat, ismét eljátszódott az előző jelenet. Úgy tudtunk szabadulni, hogy a keresztlányom odament a kasszához, és fizetett. Annak ellenére, hogy páran lézengtek az étteremben.
Ilyen előzmények után rátérnék az igazi vérlázító dolgokra. Két napra rá történt, hogy az ebédet nem a Naphalban ettük. Mivel a gyerkőcök aludtak, én nem tudtam menni, de a férjem és a barátaink átmentek menüt enni. Miután visszaértek, és a kisfiam is felébredt, mi ketten is mentünk ebédelni. Gondoltam az előzőek után kapnak még egy esélyt. Mikor beléptünk a kerthelyiségbe, egy pincér szívélyesen üdvözölt. Még meg is örültem neki, gondolva, hogy legalább tudnak az érkezésünkről. Főleg, hogy megkértem, a kisfiamnak hozzanak a kétszemélyes asztalhoz egy etetőszéket is. Rendben, odamentünk az asztalhoz, várva a széket, hogy mind a ketten le tudjunk ülni. Sajnos azonban a történések ismételték magukat. Ott álltunk az asztal mellett majdnem tíz percig, mire a pincér észrevette, és hozta nekünk a széket. Leültünk, almalevet kértünk mind a ketten. Nos, a következő negyed órában szintén csak ültünk, mert senki nem kérdezte meg mit akarunk ott, annak ellenére, hogy a mellettünk lévő asztaloknál pakolódtak. Ebéd idő volt, tehát nem volt üres a hely, de tömve sem. Mindig volt minimum két pincér, amelyik a pultot támasztotta. Mikor elegem lett belőle, saját magam meghazudtolva a legközelebbi pincérnek jó hangosan, és jelentőseégteljesen odaszóltam, hogy "Elnézést! Most már kaphatunk mi is egy étlapot?" Persze a környező asztaloknál ülők mind odafordultak, de ekkor már olyan mérges voltam, hogy nem érdekelt. Megkaptuk az étlapot. Kiválasztottuk a menüt, ettünk. Több mint húsz percig volt a tányéromon a kés és a villa egymással párhuzamosan lefektetve, mire szintén hangos felszólítás után elvitték. Végül egy óriási merényletet követtem el... Desszert reényében visszakértem az étlapot. Ez a szörnyűség az alábbi beszédhelyzetben és párbeszéd formájában zajlott:
Én: - Visszakérhetném az étlapot?
Pincér: - Mi? (na, erre nem is mondok semmit)
Én: - Szeretném az étlapot elkérni.
Pincér: Mit? (egy fokkal jobb)
Én: - Az ÉTLAPOT!!!
Pincér: Ja, hogy azt?
Én: - Igen, szeretnénk desszertet.
Pincér oda sem bagózva elment. Néztem az órát, majdnem harminc percbe telt, mire visszajött az étlappal (amire egyébként Menü felirat volt írva, lehet, hogy ez zavarrta meg szegényt). Mikor odaért, csak annyit mondtam, hogy "Köszönjük szépen, most már csak a számlát kérem!" Pár perc múlva (milyen érdekes, ha a pénzt szedik be, milyen gyorsak tudnak lenni) jött egy kedves hölgy, aki miközben fizettem neki, megkérdezte, minden rendben volt-e. Nagy levegőt vettem, és csak annyit mondtam, hogy szeretném a számlát. Erre ő felkapta a fejét, hogy valami gond volt? Mondtam, hogy volt, de csak fizetni és eltűnni szeretnék innen már végre!
Az ebédünket röpke két óra alatt sikerült megejteni. Megjegyzem, hogy folyamatosan minimum három pincér szabad volt és körülbelül 150 méterre van a nyaralónk az étteremtől. Tudom, hogy nem vagyok egy feltűnő jelenség, de olyan szörnyetegnek sem tartom magam, amiért ezt a procedúrát végig játszatták velünk úgy, hogy a hároméves kisfiam is velem volt. Soha többé nem teszem be oda a lábam! Megalázónak tartom a bánásmódot!
Úgyhogy annyit tudok mondani, ha rám hallgattok, ide nem mentek! Felháborító a kiszolgálás!


Nézzük a Naphal Büfét. Sajnos az őket érintő dolgokat sokkal rövidebben el tudom intézni, hiszen szokásukhoz híven rendkívül kedvesek voltak, és nagyon finomakat főznek. Nem reklámozni akarom a helyet, de amennyiben emberséges bánásmódra és finom ebédre vágytok, ide menjetek. Idén, mint hűséges vendégeknek még apró ajándékkal is kedveskedtek. Köszönjük!


A továbbiakat képekben mesélem el! ☺💚
















Végül az összefoglaló videó:


Ti merre voltatok / mentek nyaralni?